Ma Gedeon névnapja van, holnap Auguszta napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 29.

A A A

Jó dolog bálba járni, mert kicsit kiemel a hétköznapokból, feltölt és új erőt ad a további feladatokhoz. És ha mindezt ráadásul jó cél érdekében tesszük, akkor dupla öröm. Így gondolja az az évről évre háromszáznegyven feletti vendég, aki a Bóbita Bált választja szórakozásként, közösségi találkozóként, társadalmi eseményként.

2016. november 19-én a GFF Gyakorlóintézménye, a Szülői Közösség és a BÓBITA ALAPÍTVÁNY kitett magáért, hiszen már hetekkel a bál előtt kitehette volna a "teltház" feliratot. Visszajáró vendégek, szülők, támogatók, pártolók és persze az intézmény dolgozói töltötték meg az Árpád Szálló dísztermét. Az eseményt Ft. Dr. Kozma Gábor a GFF rektora, egyben a bál fővédnöke nyitotta meg, majd Hodálik Pál alpolgármester úr és Ft. Seidl Ambrus plébános atya köszöntötte a vendégeket. Az est házigazdái Bíró Gyula igazgató és Dr Benczéné Kardos Karola alapítványi elnök voltak. Az est házigazdái ajándékokat nyújtottak át köszönetképpen azoknak az erkölcsi és anyagi támogatóknak, akik egész évben munkájukkal, önzetlenségükkel példát mutatnak és támogatják az intézményt. A bál jó alkalom volt annak bejelentésére is, hogy az intézményben hét millió forint értékű sportberuházás veszi kezdetét és készül el a téli szünetig. A műsort az intézmény Búzavirágos csoport gyermekei nyitották. Kedvenc időtöltésük a mozgás, a tánc, az éneklés. Óvónénijeik: Faggyas Jánosné és Fabóné Nagy Andrea, olyan műsort állított össze számukra, amelyben mindezeket megmutathatták. Őket követték a 4. osztályosok, akik vidám tánccal örvendeztették meg a Bóbita Bál kedves vendégeit. Műsorukat Makan Zsuzsanna tánctanár és osztályfőnökük, Koppányiné Langó Zsuzsanna és Urbancsek Nikola tanította be. A temperamentumos zene és tánc mindenkinek jó hangulatot teremtett! A Bóbita Bál történetében először a 8. osztályosok is színpadra léptek, és keringővel nyitották meg a bál estélyét, ahol a szüleikkel is parkettre léphettek. A táncot betanította: Makan Zsuzsanna. A bőséges vacsorát a Korona étterem tálalásában fogyaszthattuk, majd Ildikó Cukrászda által készített desszertet szervíroztak. Vacsora után az est sztárvendége Kökény Attila érkezett, aki igazán pezsdítő hangulatot teremtett. Nem utolsó sorban színpadra lépett vele Valach Kaludia is, aki énekhangjával és Kökény Attila duettjével igazán elvarázsolta a bálozó vendégeket. Az egész estét betöltő jó hangulatról a Black Five Zenekar gondoskodott. Éjfél után pihenésképpen tombolasorsolás következett, ahol több mint 340-en izgulhattunk az értékes nyereménytárgyakért. A jótékonyság mellett a felhőtlen szórakozás és a közösségformálás is jelen volt, erősen érezhető az összetartás a pedagógusok és a szülők között, ami nagyban hozzájárult a bál sikeréhez is.

Szeretnék ezúton is köszönetet mondani minden kedves szülőnek, támogatónak, fellépőnek, segítőnek, a pedagógiai kar hallgatóinak, a gyakorló intézmény dolgozóinak, hogy az alapítvány sikeres működéséhez és a bál megszervezéséhez anyagi, tárgyi segítséget nyújtottak! A bál teljes bevételét a Gyakorlóintézménybe járó gyermekek javára fordítjuk, az óvodai udvar játszóterének megújításával folytatódik alapítványunk támogatói munkája!

Dr Benczéné Kardos Karola
Bóbita Alapítvány kuratóriumi elnök

GALÉRIA

Támogatóink:

Dankó Béla, Babák Mihály, Földesi Zotán, Dr Lipcsei Imre, Huszár Istvánné, Szlovák Általános Iskola, Gaál Roland, Szarvas Kontakt Kft., Wish You esküvőszervezés-Bobvos Nanni, Szarvas Fish Kft., Dr Benczéné Kardos Karola, Szirony Gyógyszertár, Szarvasi Általános Informatikai Kft., City Grill, Riceland, Szarvasi Vas és Fémipari Zrt., Argomex, Zsapír Bt., Valach Róbert, Szarvasi Takarék, Bito, Borostyán Gyógyszertár, Posta Biztosító,Kozma Mihályné, Némedi Trafik Bt., Csipai Béla, -Mammutec Hungary Kft., Dr. Melis János, Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Bencsik Katalin gyógymasszőr, Szarvasi Agrár Zrt.,Balla Géza pincészet, Liget Wellness és Konferencia Hotel, Misa Farm, Szirén Ingstúdió, Sass József, Art Kelim Békésszentandrás, Szakács Mihályné dr., Dr. Katona Krisztina, Kovács Katalin, Lestyán Erzsébet, Dr. Fest Sarolta, Montvajszkiné Bátor Anna, Csipainé Kituljak Rita, Baráth Szekeres Anett, Print 2000 Nyomda, Korona Gyorsétterem, Litauszkiné Erki Katalin, Szekeres Tüzép Kft, Medi-Invest Kft., Líra Könyvesház, Young Hús, Kamilla Gyógynövény és Biobolt, Stafira Árpád, Paletta Üzletház, Pioneer,Bella Fodrászat, Valach Klaudia, Fornetti Kecskemét, Mucha György, Mayo Chix-Darida Szilvia, Keller Gabriella kozmetikus, Hegedűs Ildikó mesterfodrász, Régi Ízek Sütiháza-Bobvos Melinda, Tóth István órás, Hidasi Birtok Kft., Medius Mosoda, Szarvas Gyógyszertár Bt., Gallicoop Zrt., Biohungaricum, Autócentrum Kft., Bődi Péter-Integrál Építő Zrt., Coop Zrt., Albán Pékség,Onix Ékszerüzlet, Bíró Gyula, Virágüzlet-Szikoráné Makan Éva, Makan Zsuzsanna, Joy Fittness, Szarvasi Mozzarella Kft., Bagócsi Szilárd, Avon iroda Szarvas, Rózsa Pedikűr-Manikűr, Lujzus táska, Sztancsik Zita masszőr, Hell Gate graphic stúdió, Sale-Parts Kft., Double Darida Kft., Truczka Anna kozmetikus, Mokka Delicates Bistro, Herceg Asszony Birtok, Gyulai SZC Székely Mihály Intézménye, Talizmán játékbolt, A GFF Gyakorló Ált. Isk. és Óvoda Nevelőtestülete, Patkós Ildikó, Nagy Sándor-Bőröv.hu, Monostori Péter, Monostori Sándor, Molto-Car, Kohut Andrásné, Kituljak László, Keményné Lestyán Ágnes, Kardos Ferencné, Janurik Nóra, Hidasi György, Hidasiné Sztancsik Anna, Haltáp Kft., Galát Jánosné, Fit Life Time Sportegyesület, Dr. Kozma Gábor, Bikazugi Mezőgazdasági Nonprofit Kft., BB-Textil, Kökény Attila, Trabachné Kovács Ágnes.