Ma Emma névnapja van, holnap Konrád, Tivadar napja lesz.

Mai dátum: 2024 április 19.

A A A

2016. október 8-án, szombaton, Orosházán rendezték meg a tanév őszi hittanos találkozóját a Szeged-Csanádi Egyházmegye katolikus hittanosainak. A Gyakorló Általános Iskolából 10 fővel indultunk útnak. A találkozónak ezúttal az Eötvös József Katolikus Általános Iskola adott helyet, melynek témája Mária és a rózsafüzér imádság volt.

A megnyitón Gombkötő Valéria, igazgatóhelyettes asszony, majd Iványi László kanonok, a Jézus Szíve templom plébánosa köszöntötte a résztvevőket. Ezután ráhangolódásként hangszerekkel kísért énekeket tanulhattak a hittanosok. A gyerekek a délelőtti forgószínpad-szerűen zajló foglalkozások során Mária személyével, a rózsafüzér imádság titkaival és a Szentírással ismerkedhettek meg játékos formában, kézműves tevékenységgel színesítve. A kötöttebb foglalkozások mellett a finom ebéd előtt és után is volt lehetőség csoportjátékok kipróbálására. A délután pedig már teljesen a játék jegyében telt: célba dobó labdajátékok, akadálypálya, videózás, csoportos puzzle és még sok más izgalmas játék várta az állomásokon hittanosainkat. Ahogy minden alkalommal, úgy most is hálaadó gitáros szentmisével zárult a találkozó, ahonnan élményekkel telve, jókedvűen indult haza a kellemesen elfáradt szarvasi csapat.

Jancsó Brigitta hitoktató