Ma Csongor névnapja van, holnap Rudolf napja lesz.

Mai dátum: 2024 április 16.

A A A

Valach Róbert támogatásával a Gál Ferenc Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának vendége volt Kökény Attila énekes, előadóművész.

A művész egy órás beszélgetés keretében mesélt gyermekkoráról, iskolai élményeiről, Megasztáros kalandjáról, tehetségének felfedezéséről, családjáról. A rendezvény célja, ahogy azt Bíró Gyula igazgató elmondta, nem más, mint meglátni azokat a sikeres pályaképeket, életsorsokat, amelyek a médiában láthatókon túli, vagyis az embert, és nem a celebet. Az intézményvezető elmondta, hogy ebben az évben három-négy olyan előadóművészt látnak vendégül, akik fontosnak tartják, hogy példaképként jelen legyenek az iskolák világában, és akár útmutatást adjanak személyes életútjukkal, munkaszeretetükkel, alázatukkal a saját pályájukon. Kökény Attilának remekbe szabott kérdéseket a beszélgetés során Hegedűs Éva műsorvezető tette föl, de lehetőséget kaptak a gyerekek is a kérdések feltevésére. A találkozót követően a gyerekek és az érdeklődő szülők szelfiket készíthettek, illetve a művész dedikált és közös éneklésre is sor kerülhetett a Gyakorlósokkal.