Ma Gedeon névnapja van, holnap Auguszta napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 29.

A A A

Mackók minden mennyiségben… és még azon túl is! Lehetett volna ez is a címe ennek a kis tudósításnak, hiszen a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorlóintézményének szervezésében közel ezer kisebb és nagyobb mackó lepte el a GFF Pedagógiai Karának gyönyörű, új könyvtárát. 

Napsütötte Szarvas Városában van egy intézmény, amely második alkalommal hívta és várta február hónapban az aprócska és nagyobbacska, piszén-pisze és nem annyira piszén-pisze kölyök és már felnőttecske mackókat.

Bíró Gyula igazgató, főiskolai mestertanár a kiállítás szünetében elmondta, hogy a második Nemzetközi Mackótábor ötletével sikeresen mozgatták meg a piciny gyermekek mellett a nagyobbakat, és az egészen nagy gyermekeket, a felnőtteket is a kiállítás létrehozásával. Az ötletgazda intézményvezető elmondta, hogy azért a kedves mackókra esett a választás, mert mindenkinek van az életében egy olyan játékdarab, amelyhez pozitív élménye kötődik, és ezek közül a mackó, az a kis bundás barát, amely puha érintésével, kedvességével biztonság- és örömérzetet kelt. Pszichológiai tanulmányok támasztják alá, hogy a piciny, aranyos plüssmackóknak szorongáscsökkentő és boldogságérzetet generáló hatása van. A kiállítást Ezer Ádám, a Körös-Maros Nemzeti Park szakértő munkatársa nyitotta meg, aki örömmel tájékoztatott mindenkit, hogy a felkérést nem azért kapta, mert a Nemzeti Park területén is élnek medvék…, de egy ajándékkal is készült, és egy olyan térképet ajándékozott a kiállítás látogatóinak, amelyen a plüssmackók „távoli” rokonait, az igazi medvéket valódi természetes élőhelyükön is elhelyezhetik a pindur látogatók. Azért mégsem okozott csalódást a Nemzeti Park munkatársa, hiszen egy „tiszteletbeli rokon-pajtás” mégiscsak lakója a szarvasi vadasparknak, a mosómedve személyében… A kiállítást megnyitó szakember saját gyermekkori történetével is megajándékozta a megnyitó jelenlévőit, és köszönetet mondott az ötletes, színvonalas kiállítás szervezésért. Zelenák Zénó és Illés Petra tanulók, Tóth Krisztina Brummogda című versét nyújtották át „ajándékként” élvezetes előadásukkal.

A kiállítás rendezői: Urbancsek Nikola, Fábián Judit és Kovácsné Czékus Anikó igazi „TEDDYWOOD” hangulatot teremtettek a könyvtárban, és minden polcra, könyv mellé vagy mögüle kikandikálva rejtettek el megkeresésre váró mackóúrfikat és mackóleányzókat. A legtávolabbról érkező mackó egy kínai panda, és a moszkvai olimpia kabalaállata, Misa volt. Csak a mackókiállítás
idején látható az a háromszáz darabos pandamackó gyűjtemény, amely Aszódi Zsófia jóvoltából a Gyakorlóintézmény állandó „barátai” lehetnek. A legidősebb mackó a huszadik század első feléből „jelentkezett” a táborba, és tölt el egy csodálatos hónapot Szarvas Város Gyakorlóintézményének kiállításán, ahol bárki megtekintheti a népes sereget, ha a kíváncsisága úgy diktálja.

A tavaszvárás elkezdődött, zöldell már a medvehagyma és a mackók boldogan ülnek sorban mindenféle pici zugban, kicsik és nagyok legnagyobb szeretetében.

Sz.Zs.

GALÉRIA